A review by blueisthenewpink
The Pillowman by Martin McDonagh

5.0

Gyomrokat felkészíteni, mert az első oldalakon rándul görcsbe, fordul fel, és nagyjából úgy is marad végig. Akinek gyereke van, szerintem ne olvassa. Iszonyat kemény darab. És baromi érdekes feszegetése az írói felelősségnek és az írói hiúságnak. A fordulatokkal vagyok kicsit bajban, mert az egyik, ami talán annak lehetett szánva, az első pillanattól egyértelmű volt. Talán mégsem szánta fordulatnak a szerző, és persze a hátteret rémálmodni sem lehetett volna. Majd most. A másikat is részben tudni lehetett, bár a végére az a

Spoiler

gyomorkioldás azért baromi jólesett

. McDonagh nem mondatta ki senkivel a nyomozó sztorijának logikai hibáit

Spoiler

(miszerint az öregember menti meg a síneken gyalogló siket fiút a háta mögött közeledő vonattól, de a fiú egyrészt érezné a sínek rezgésében, hogy jön a vonat, másrészt ha a hallókészülékből tudja az öregember, hogy siket, akkor éppen remekül hall is, nem? – több helyen belekérdezett mondjuk az épp kihallgatott író, mert elég döcögős volt a sztori logikája, erre a tényre felhívta a figyelmet, de mindent azért nem rágott a szánkba, sőt, indoka is van nem folytatni a nyomozóval való kötözködést – egyre jobban tetszik ez a rész)

, szerintem bízott az olvasóban/nézőben, ez tetszik. Az érzések ilyen skáláját ilyen intenzitással megmozgatni a nézőben/olvasóban, ráadásul ilyen rövid idő alatt, ez egészen bámulatos. Hiába kacsintgat ki többször is, hogy helló, ez csak egy szöveg, nem a valóság, most azért kell egy kis idő, míg összeszedem magam.